Kétnapos enduro tréning Heclingenben a BMW hivatalos enduro parkjában

 



Vége a szezonnak, közeledik a November és Hechlingenben idén sem voltam. Pedig milyen régóta tervezgetem! Ilyen gondolatokkal nyitottam meg az enduro park weblapját valamikor október végén. Az idei utolsó kétnapos tréning November 7-8, és van még hely! Az idő rövidsége miatt nem sok esély volt útitársat találnom és már kezdtem beletörődni, hogy egyedül megyek, amikor minden előzmény nélkül evobike-os Krisztiánnak is nekiszegeztem a kérdést: jössz velem jövő héten Heclingenbe? Majd jött a válasz, hogy: hm, ja. Krisztián hard core GS fan, tehát egyből tudta, hogy miről van szó. A hechlingeni enduro park a BMW hivatalos off-road oktató központja, igazi GS-es zarándokhely, ahova minden GS-esnek legalább egyszer az életben el kell látogatnia. Ráadásul ő motorral akart menni. Mondtam, hogy én meg inkább vonattal. Így végül autóval mentünk.
Heclingen nem egészen 1000km Budapesttől, tehát a kétnapos tréning nem igényel különösebb rákészülést, egy péntekkel megtoldott hétvégébe belefér. Amire igazából szükség van, az terepmotorozásra alkalmas motoros ruha és csizma. Sok terep tapasztalattal nem rendelkező ügyfél is megfordul itt, ezért csizmabérlésre van lehetőség.  Sokféle tréninget tartanak, de érdemes a kétnaposat választani, ha már ennyit utazunk érte. Lehet saját motorral is menni, de egyrészt nem a motorbérlés nyomja meg igazán a költséget, másrészt kevés megnyugtatóbb dolog van annál, mint amikor nem a saját motoroddal gyakorolsz terepezni (értsd: esel-kelsz). És nem utolsó sorban az általad választott legújabb BMW GS-t is ki tudod így próbálni.


Heclingenbe megérkezni jó! Igazi kis német falu, csodálatos környezetben. Az enduro park évente ezres nagyságrendű vendégéjszakát hoz, ez jelenti a helyi turizmust, ezért érezhetően szeretik itt a motorosokat. Mi sikertelenül megpróbáltunk olcsóbb szállást foglalni, mint az enduropark által javasolt, de szerencsére nem sikerült. A Hotel Forellenhof autentikus német szállás, jó kajával és azért is szimpatikus, mert nagyon szorosan együttműködnek az enduro parkkal. A képzés közben is ide jöttünk ebédelni, és a szombati sörözős vacsorát is itt rendezték.
A tréning egy nagyon kulturált közösségi helyiségben kezdődik, ahol van egy nagy terem, öltöző, vizesblokk, minden, ami kell. Gyors regisztráció és indul a program.


Várakozásommal ellentétben, az elméleti résszel nem töltenek túl sok időt. Villámgyors bemutatkozás és néhány alapvető szabály ismertetése után csoportokra oszlik a társaság és már indulunk is a motorokhoz. Apropó, motorok. Kicsit aggódtam, mert eddigi tapasztalataim bérmotorokkal rettentőek voltak, igaz, az nem Németországban volt.  Itt a legújabb GS modellek sorakoznak, végtelen sorban, mind tökéletes állapotban, annak ellenére, hogy ez az alkalom volt az utolsó az évben. Szóval ott áll egy 2015-ös R1200GS, Karoo T gumikkal és ráírták a nevemet is. Erre a hétvégére az enyém vagy!
Két napba minden belefér, ezért a program nem kell, hogy túl feszes legyen. Mi az alap tréning gyakorlottabb csoportjába jelentkeztünk, ami végül is jó döntésnek bizonyult. Az én célom ezzel a tréninggel nem az volt, hogy belecsapjak a sűrűjébe és a határaimat feszegessem, hanem, hogy jobban elsajátítsam az alapokat. Arra azért fel kell készülni, ha valaki érdemi terepmotoros múlttal jön ide, az ezzel a csoporttal nem biztos, hogy elégedett lesz. Annak érdemes az igazi haladó tréninget választania.
A komplexum lenyűgöző, 26 hektáron a legváltozatosabb mesterséges és természetes akadályok, ösvények, feljárók, szóval minden, amit csak egy enduros kívánhat. Elsőre a csoportból többeknek ijesztő, „én oda aztán még gyalog se soha föl nem megyek” falak, és csúszós ösvények amerre csak nézünk.


Az eső szemerkél, de a dátumhoz képest kimondottan enyhe az idő.  Néhány hasznos tanács még álló motornál. Le- és felszállás pontosan, ahogy kell és hasonló egyszerűnek tűnő feladatok. És pont ez az! Ilyen egyszerű és triviális dolgokban is tudunk fejlődni, sőt leginkább ez az, amit amúgy csak nagyon keveseknek jutna eszébe magától gyakorolni. Aztán már mozgó motorral, egyszerű gyakorlatokkal melegítünk. Gyakorlatilag gimnasztikázunk lassú menetben és közben ráérzünk a murvás, köves talajra. A gyakorlatok között kellő időt hagynak egy kis szusszanásra. Üdítő, kávé, kalács, majdnem óránként, tehát a jól tartásra nagyon adnak. A tematika sem kiképzés jellegű. Megnézünk egy demo gyakorlatot az instruktortól majd van kb. két próbálkozási lehetőség végrehajtani és megyünk is tovább. A programot úgy építették fel, hogy a konkrét, steril gyakorlatok között, az átkötő szakaszokon legyen lehetőség gyakorolni egy kicsit a valóshoz hasonló környezetben. Aztán szépen tovább: helyes tartás, különböző kanyar technikák, emelkedő, lejtő, mindenféle fékezés, haladás szűk nyomban és gerendán, mély homok, vizesárok, egyszóval mindenből egy kicsi, amivel a való világban is találkozik az enduros.

 
   


A hely adottságai zseniálisak. A köves talaj nem tud annyira átázni, hogy ne lehessen motorozni rajta. Bezzeg itt nálunk, Külső-Somogyban az agyagban. Ha esik, esélytelen boldogulni a GS-sel. Arra az igazán tapasztalt instruktorunk is többször felhívta a figyelmet, hogy a valós környezet az sokszor nagyon más, sokkal nehezebb is lehet és valódi veszélyhelyzetek is könnyedén előfordulhatnak.
Nemzetközi csoportunk az oktatóból és 7-8 tanoncból állt. Egy német hölgy, egy svájci tehetős fickó, két holland és egy német átlagember valamint mi ketten magyarok.  Ez azért nem kevés. Sok a holt idő, mire mindenki végrehajtja a gyakorlatát, pláne, ha nem mindenkinek sikerül elsőre. És persze általában nem sikerül. Voltak periódusok, amikor a kollégák motorja többet volt lapján, mint keréken. Az instruktor, Peter mindezt hihetetlen higgadtsággal és türelemmel kezelte. Kár is keletkezett bőven a motorokban: törött műszerfal, teljesen szétroncsolódott kormánykapcsoló, letört kuplungkar, elhajlott fékkar, defekt és karcok mindenhol. Mindez grátisz és nem hogy nem szúrnak le érte, de tényleg mosolyognak rajta. Ide kívánkozik, hogy nyilván nem véletlenül kerül a hétvége 620 euróba.


A sok kocaendúrós (nem megsértve senkit, így magamat is ide értve) mellett azért nagyon jó volt látni az épp a GS Trophyra készülő francia csapat „munkáját”. Azért rájuk egy kicsit irigykedtem, ahhoz lett volna kedvem nekem is. Ők tényleg haladó szintű gyakorlatokat csináltak, olyat, amit még nézni is élvezetes. Szintén széria GS-ekkel mentek, de alattuk hihetetlenül jól mozogtak azok a motorok, amikkel a nagy átlag el sem tudja képzelni, hogy lemenjen az aszfaltról.


Nap közben élvezem a jóltartást. Jó az ebéd, mindenki barátságos és közlékeny. A pályán nem nagy a tempó, de nekünk ez most nem erről szól. Pontosan tudom, hogy miért jöttem és most (még?) nem a GS Trophy-ra készülök. Az egyetlen, ami fizikálisan megterhel a lassú tempó miatti folyamatos kuplungolás, amitől egy kicsit azért a nap végére megfájdul a kezem.
A kollégákat figyelve feltűnik egy érdekes dolog. A német hölgy, aki saját bevallása szerint mindössze 1,5 éve kezdett motorozni, nagyon figyel az oktatóra, végrehajtja, amit kér és egy-két esést leszámítva gyakorlatilag minden akadályt leküzd. A komoly saját gépparkkal (amivel egész hétvégén dicsekedett) és sokéves utcai rutinnal rendelkező svájci férfi pedig az összetettebb szituációk jó részét egyszerűen nem tudja megoldani, kihagyja. Ebből a korántsem reprezentatív mintából végül az a tanulság szűrődött le bennem, hogy mindenki enduros, aki az akar lenni. Odafigyelés, tudatosság, még egy kis tudatosság és nagyon hamar korábban hihetetlennek tűnő szintekre lehet elérni.

 
   


A második nap délutánján, amikorra már jórészt letudtuk a kötelező tananyagot, instruktorunk egy kis kirándulásra invitál minket. Nagyon jól esik gurulni egy lazát a környékbeli murvás mezőgazdasági utakon. A helyiek akikkel találkozunk, szélerőmű tövében piknikező család, kutyasétáltató öregúr, bakancsos túrázók, kivétel nélkül mind mosolyogva integetnek vissza. Nyilván a tempó csigalassú, de akkor is. Ilyenben itthon még nem volt részem, itt egész máshogy szoktak integetni…
Záró akkordként még néhány kör a pályán, és így a végére már igazán meredek feljárókra, trükkösebb ösvényekre is rávisz Peter. Ez már a jutalomjáték, amit szerintem - a svájci kivételével - tényleg mindenki élvez és mindenki komoly terepmotorosnak érezheti magát. Már csak az ünnepélyes „díjátadó” (tényleg mindenre figyelnek) van hátra és ezzel is megvolnánk.


Összességében nem kérdés, hogy megéri-e kimenni. Krisztiántól a hétvége során többször elhangzott, hogy bár elsőre soknak tűnik, ez a szolgáltatás csomag, így egyben tényleg megéri az árát, a németek kitesznek magukért. És hogy visszamegyünk-e? Nagyon remélem!

Olvasd el Krisztián MOTOzin-ben megjelent beszámolóját itt

szöveg: Horváth Ákos