Touratech Travel Event Hungary 2015

2015. augusztus 21-22-én tartottuk immár második kalandmotoros találkozónkat Balatonbogláron, amiről itt találod a 4x4 magazinban megjelent cikket.

Touratech Travel Event Hungary 2015

Kalandmotoros dzsembori

Jó buli, önfeledt szórakozás, de mindenekelőtt motorozás, motorozás és motorozás. Az amolyan nyárbúcsúztatónak is beillő Touratech Travel Eventet tavaly hagyományteremtő jelleggel rendezték meg hazánkban, s hogy életképes a történet, azt jó bizonyítja, idén már félszáz túramotoros vett részt rajta. A Balaton környéki eseményen még arra is volt lehetőség, hogy off road pályán próbálhassák ki a tudásukat a legbátrabbak.



A kalandmotoros kiegészítőkben, felszerelésekben világelső Touratechnél régi hagyomány, hogy összegyűjti a túrázni vágyókat és többnapos eseményre, össznépi kikapcsolódásra invitálja őket. Az idén huszonöt éves német anyacég országonkénti márkaforgalmazói is rendre csatlakoznak a kezdeményezéshez, a Full-Gas Kft. tavaly rendezte az első ilyesfajta találkozót.



Sátortábor után jöhetett a környék meghódítása

„A cél az, hogy a túraendurózás szerelmeseinek önfeledt szórakozási lehetőséget nyújtsunk. Olyan eseményben gondolkodunk, amely közösségteremtő, építő jellegű, a remek programok, a motorozás mellett jókat dumálunk, kikapcsolódunk. S nem mellékesen, valós helyszíneket, nem pedig a pult mögött állva, megismerhetjük az ügyfelek igényeit” – mondta Horváth Ákos, a Touratech üzletág-vezetője.
A 2015-ös rendezvény már augusztus 20-án délután elkezdődött, hiszen a szervezők lehetőséget biztosítottak, hogy a hivatalosan 21-én és 22-én esedékes dzsembori előtt összerázódjon a társaság.
„A cég balatonboglári telephelye mellett van egy nagy szabad terület, s ott lehetett sátrat felállítani, ráhangolódni a másnapi kalandra. Nagy örömünkre, elég sokan éltek is a lehetőséggel – folytatta Horváth. – Reggel 10 órakor kezdődött a hivatalos program, mintegy 150 kilométeres túra várt a jelenlevőkre. Úgy alakítottuk ki az útvonalat, hogy mindenki találjon kedvére való elfoglaltságot. Vagyis érintettük a balatoni Nagy-Berket, a Somogyvári Történelmi emlékhelyet, a Desedát, a nap fénypontjaként pedig ellátogattunk a Somogybabodi Off-Road Fesztivál helyszínére. Az összekötő szakaszokat aszfalton tettük meg, de igyekeztünk rázósabb helyekre is ellátogatni.”

Meleg lángos és somogybabodi ugratások

Bármerre is jártak a résztvevők, „meglepetésszerűen” étellel, itallal, némi édességgel várták őket a frissítőpontokon.


„Próbáltunk mindent alaposan megszervezni, így volt olyan pihenőhely, hogy amikor odaért a társaság, meleg lángost tudtunk felszolgálni. Mit mondjak, nagy keletje volt – tette hozzá mosolyogva az esemény egyik házigazdája. – Szerencsére az időjárás a kegyeibe fogadott minket, néhol ugyan beborult, de a felhők közül elég sokszor előbujt a nap, úgyhogy nem lehetett panaszra okunk. Azért találtunk olyan helyet, ahol pocsolyázhattunk kedvünkre, de természetesen, akiknek nem volt megfelelő például az abroncsuk, azoknak segítettünk leküzdeni a csúszós, süppedős akadályokat. Ugyanakkor azt el kell mondanom, hogy bár könnyed, laza tempóban mentünk, mindenkinek meg kellett küzdenie azért, hogy eljusson A pontból B-be. Akad, aki el is esett, másnak például a plexije tört be, sőt az egyik motoros lefejelte a szélvédőt és felrepedt az orránál a bőre. Mivel szó sem volt komolyabb sérülésről, már ott helyben elsütöttük a poént: a vérét adta azért, hogy teljesítse a túrát…
A legizgalmasabb és leglátványosabb program talán a somogybabodi látogatás volt. Az off road centrumban bemutatót tartottunk néhány társammal, belülről átélve eléggé pulzusnövelő volt a produkció, de azt a visszajelzést kaptuk, hogy kívülről is látványosra sikeredett.


Úgy nyolcórányi motorozás után tértünk vissza Balatonboglárra, ahol már rotyogott a tűzön a bográcsgulyás.”

Élvezetes program: tesztkör és élménybeszámoló

A második napon helyben maradt a társaság, de ez nem azt jelenti, hogy bárki unatkozott volna.
„Három, ha szabad úgy fogalmaznom, attrakciót tartogattunk szombatra – árulta el Horváth Ákos. – Építettünk egy mini krosszpályát, ahol a KTM elektromos gépét, a Freeride E-t lehetett kipróbálni.
Három színvonalas előadásra is sor került. Úgy számoltunk előzetesen, mindenki kap egy-egy órát, ám annyira érdekesek voltak a témák, hogy jócskán túlléptük a nem hivatalos időkeretet, de ezt senki sem bánta. A Sandlander tagja, a Dakar-ralit kamionnal és autóval is többször megjáró és teljesítő Szaller Zoltán beszélt a világ legnagyobb és legnehezebb terepviadaláról, míg az ugyancsak a csapat motorosa, Horváth Laller a felkészülésről, az edzésekről mesélt.
A következő téma az akciókamerás felvételeket érintette, például azt, hogyan készítsük el ezeket. Meglepetésként levetítettük az előző napon rögzített képsorokat, amelyeket drónnal, fotósokkal, videóssal és sisakra szerelhető kamerával vettünk fel. A jókedv és derültség kísérte a kisfilmet.
Aztán Sulyok István tartott élménybeszámolót. Róla tudni kell, hogy többször teljesítette a Bamako-ralit, de körbemotorozta a Földközi-tenger és az afrikai kontinenst is, 20 és 35 ezer kilométert megtéve. Volt miről mesélnie…
Mindeközben pedig tesztvezetés is zajlott, a BMW, a KTM, a Suzuki és a Triumph legjobb túraenduróit próbálhatták ki az érdeklődők.”
A résztvevők élményekkel gazdagodva hagyták el a helyszínt, de abban már most megegyeztek: jövőre veled, ugyanitt!

 

Végezetül pedig nézd meg az ADVES Photo és Kiss Gergely "Barangoló" által készített videókat: